Bemutatkozás

 

„Az a feladatunk, hogy a gyermek környezetében
olyan hatást fejtsünk ki, hogy egészen a gondolatokba
és érzületekbe menően a jót, az igazat, a szépet
és a bölcset utánozó lénnyé lehessen.”

(Rudolf Steiner)

 

Rudolf Steiner – a ma is ismert és elismert Waldorf pedagógia atyja – az emberközpontú nevelés művészetét kívánta megvalósítani, melyben nagy szerepet tulajdonított a gyermeket körülvevő környezeti hatásoknak. Ezért óvodáinkban olyan környezet megteremtésére törekszünk, mely az adottságok, a rátermettség és a hajlam kibontakozását lehetővé teszi, valamint olyan nevelésre és oktatásra, mely a környezet által biztosított feltételek lehetőségeit valóra váltja.

Természeti és kulturális értékeink

Vásárosnamény az ország keleti felén, az ukrán határtól 20 kilométerre, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye központjától, Nyíregyházá1tól 50 kilométerre, a Beregi térségben található.

A város négy kisebb önálló településből (Vásárosnamény, Vitka, Gergelyi és Ugornya), valamint két tanyából (Károlyi- és Perényi-tanya) 1969-ben egyesítve jött létre, melyek a Tisza két oldalán helyezkednek el.

Térségszervező szerepe a ’60-as évektől vált meghatározóvá, városi rangot pedig 1979-ben kapott. Sok esetben a „Bereg kapuja”- ként is emlegetik.

A Beregi térség egyik legnagyobb vonzereje az érintetlen természeti környezet. Védett része a Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzet, mely a Vásárosnaményi Kistérség jelentős területét magába foglalja. Legkiemelkedőbb turisztikai és oktatási vonzereje a Tisza folyó és környéke, ami sok látnivalót rejteget magában. A láperdőkkel, ártéri legelőkkel, lápos tavakkal mozaikszerűen beszőtt beregi táj szinte minden települése rendelkezik sajátos természeti, építészeti, kulturális és történelmi emlékekkel.

A várost körülvevő falvak és községek mindegyikében áll egy lenyűgözően szép, kiemelkedő értéket képviselő templom, vagy egy sok fiatornyos, nagyszoknyás, vasszöget soha nem látott, több százéves fából készült harangláb. A természeti, építészeti és történelmi emlékeink mellett kiemelkedő még a napjainkban is élő, népi hagyományok, illetve mesterségek őrzése, a fafaragás, a beregi hímzés és a népviselet. Hírnevünket öregbíti az itt található sokfajta szilva, melynek változatos felhasználásával, feldolgozásával – szilvaszedés, aszalás, lekvár- és pálinkafőzés – máig foglalkoznak a falusi emberek. Városunk barátja a művészeteknek; ezt bizonyítják a köztereken látható alkotások, illetve a Babus Jolán Középiskolai Kollégium emeleti galériájában a kortárs képzőművészek festményei, kisplasztikái, melyek a Városi Galéria alapjául szolgálnak.

A Tisza és Kraszna folyók közelsége, a néhol még érintetlen természetes élővilág és a település kettős arculata – amely a korszerűsödő városias jellegben és a hagyományokat megtartó, falusias vonásokat egyaránt magán viselő jellegzetességekben mutatkozik meg – fontos befolyásoló tényező intézményeink életében. Óvodáinkban jelen vannak a múltat idéző, az óvodai környezetbe illeszkedő használati eszközök, díszítő elemek, a természetes anyagokból készült tárgyak.

Épületeink felszereltsége

Vásárosnamény város óvodai intézményhálózata egy központi és három tagóvodából áll:
A központi „Hétszínvirág”(9 csoportos), a gergelyiugornyai városrész „Aranyablak”(2 csoportos) és a vitkai városrész „Tündérkert” (2 csoportos) Óvoda alkotja a „Vásárosnaményi Játékország Óvodái” intézményt.

Az óvodák épületei a rendszeres felújításoknak, folyamatos karbantartásnak köszönhetően megfelelnek a korszerű elvárásoknak és a jogszabályoknak. A 20-25 férőhelyes csoportszobák, a hozzájuk tartozó mosdók, öltözők, kiszolgáló helyiségek praktikusak, kényelmesek, világosak.  A központi óvodában 2 tágas tornaterem áll rendelkezésre, tagóvodáinkban pedig a tornaszobák kialakítása folyamatban van.
Technikai felszereltségünk átlagosnak mondható. Vannak televízióink, videóink, diavetítők, cd lejátszók, projektor, számítógépek, többfunkciós nyomtatók és fénymásolók. Óvodapedagógusaink elismerésre méltó áldozatokat hoznak a gyermekek környezetének szépítéséért, gazdagításáért, de tárgyi feltételeink javításában nem elhanyagolható a szülők, és a fenntartó támogatása sem. A bútorzat és a berendezési tárgyak folyamatos cseréjéről, pótlásáról a lehetőségekhez mérten gondoskodunk.

Minden óvodánkban szembetűnnek a népi hagyományokat idéző használati és dísztárgyak, szőttesek, beregi keresztszemesek, melyeket a dolgozók és a szülők varrtak, gyűjtöttek. Ezek segítségével megvalósíthatjuk népi kulturális kincseink megismertetését, ápolását, a ránk bízott gyermekek magyarságtudatának megalapozását.

Folyosóink textil- és papírfigurákkal, mesejelenetekkel, termésekből készített képekkel díszítettek, gyermekorientált környezetet biztosítva ezzel óvodásaink számára. Az ablaküvegre festett színes képek meleg hangulatot árasztanak, a dekorációk az évszakok jellegzetességeit tükrözik. Az udvarokon füves és betonozott részek is vannak. Sokféle fa, bokor, virág biztosítja az egészséges, természetes környezetet, az oxigéndús levegőt. Nagy gondot fordítunk ezek ápolására, a területek szépítésére. Közösen hozott virágok ültetésével, a fák, bokrok rendszeres gondozásával neveljük a gyermekeket a természet szeretetére, a természet értékeinek védelmére, a fenntarthatóságra.

Pedagógiai programunk

Helyi Pedagógiai Programunk önállóan elkészített hagyományőrző program, így a népszokások, hagyományok felelevenítését, a nevelés folyamatába történő ötvözését, a népi kultúra ápolását, a világ természetes egységben való láttatását, a magyarságtudat és a természetes műveltség megalapozását elsődleges céljaink között szerepeltetjük. A Beregi vidékre jellemző és a gyermekvilágba kényszer nélkül beilleszthető kézműves mesterségek, népi játékok, jeles napok felelevenítésével és az óvodai élet tevékenységformáihoz való kapcsolásával igyekszünk sajátossá, egyedivé formálni kezdeményezéseinket. A mindennapi gyakorlatban tapasztalható nagyfokú aktivitás azt igazolja számunkra, hogy a gyermekek fogékonyak, érdeklődnek ezen tevékenységek iránt, melyek során jól fejleszthetők képességeik, formálható ízlésük, formaviláguk, s egész egyéniségük.

Intézményhálózatunk

Intézményeink elnevezése már önmagában is hűen tükrözi az óvodák arculatát, a gyermekek elsődleges tevékenységét, az óvónők pedagógiai hitvallását, a megújulásra, az újjászületésre való hajlamunkat, törekvésünket, amire az újabb és újabb generáció felnevelése késztet bennünket. Óvodáinkban csoportonként két óvónő végzi a gyermekek nevelését, minden csoportban biztosított a szakképzett óvodai dajka, a sajátos nevelési igényű gyermekek nevelését gyógypedagógus, gyógypedagógiai asszisztens, vagy pedagógiai asszisztens segíti. Egy óvodatitkár, és egy műszaki dolgozó végzi az intézmény működtetésével járó adminisztratív és technikai feladatokat megfelelő szakképesítés és végzettség birtokában.
Két szakmai munkaközösség működik az intézményben. A szakirodalom feldolgozásával, kísérletek, megfigyelések, mérések, gyakorlati bemutató foglalkozások elemzésével, értékelésével, a pedagógia és a pszichológia diszciplínáinak kutatásával segítik a nevelőtestület szakmai fejlődését. Nagymértékben hozzájárulnak az óvodák közötti szoros kapcsolat fenntartásához, az információáramlás biztosításához, és egymás személyes munkájának megismeréséhez, értékeléséhez.